A Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti közlekedés biztonsága bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a 14060/2017/2017. bűnügyi számon.

Siófokon, az Aradi Vértanúk útja és a Sziget utca kereszteződésében ismeretlen tettes 2017. november 3-án 19 óra és november 4-én 8 óra 30 perc közötti időben eltávolította az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező” táblát és azt az Aradi Vértanúk útja 61. szám alatti ingatlannal szembeni füves területre dobta.

null

A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik a bűncselekmény elkövetését látták, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (8600 Siófok Sió utca 12-20.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: tábla, siófok, rendőrség, kék hírek