Összeütközött egy kisbusz és egy gépkocsi szombat délután Somogy megyében, a 61-es főút Böhönye és Nagybajom közötti szakaszán. Az ütközés következtében a kisbusz az út menti árokba borult.

A baleset során tizenöt fő megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A balesettel érintett útszakaszon a baleseti helyszínelés és műszaki mentés idején 14 óra 45 percig teljes, majd félpályás útlezárás volt érvényben, a forgalom 17 óra 30 perctől ismét zavartalan. 

A baleset körülményeit a Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészti Osztálya vizsgálja. 

Információink szerint a sérültek között a Kaposvári Egyetemi SE ifjúsági kézilabdázói is ott vannak. Lentiből tartottak hazafelé, akkor érte őket a baleset.

A leány csapat egy közleményt is kiadott a balesetről, amelyből kiderült, hogy többen közülük zúzódást szenvedtek. De volt akinek a kulcscsontja vagy az arca sérült. Életveszélyben szerencsére senki sincs.

Mint írják: egy csapattagjuk van már csak kórházban, a többiek saját lábukon távozhattak, és a körülményekhez képest jól vannak.


Helyszíni feltvételekHelyszíni feltvételekHelyszíni feltvételekHelyszíni feltvételekHelyszíni feltvételekHelyszíni feltvételekHelyszíni feltvételekHelyszíni feltvételekHelyszíni feltvételek
Helyszíni feltvételek
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Címkék: kisbusz, útzár, baleset, kék hírek