Tornazsák, láthatósági mellény, fényvisszeverő karperec. Ilyen apróságokkal várták ma a kaposvári diákokat több iskolánál is a rendőrök. A zebránál, pedig polgárőr állította meg a forgalmat, hogy a diákok és szüleik biztonságban átkelhessenek az úton. Somogyban 2008 óta működik az iskolarendőr program. A megyében 100 oktatási intézménynél vigyázzák a közlekedők biztonságát reggelente. A helyszínek bő egytizede most Kaposváron van.

iskolarendőr

"Ez egy kicsit újdonság, mert eddig nem szoktunk csak azokon a helyeken megjelenni, amik frekventált helyeknek számítanak közlekedésbiztonsági szempontból, de úgy gondoltuk, hogyha így jelen vagyunk és láthatósági szóróanyagokkal várjuk a gyerekeket, akkor közelebb fogunk kerülni hozzájuk és szebben indul a napjuk." - árulta el Vácz Edit, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettese.

A rendőrök munkáját Kaposváron 10-12 polgárőr is segíti reggelente. A szervezet hét éve csatlakozott a kezdeményezéshez. Úgy tűnik, meglehetősen nagy hatékonysággal.

iskolarendőr

"Először az autósok idegenkedtek ettől, de most már szinte ők is igénylik, a kísérők, szülők, gyermekek, a nevelők, tanárok megelégedésére is, sőt már jó előre, a tenévkezdés előtt felmerülnek a kérdések, hogy ugye jönnek az idén is? Mióta ezt a tevékenységet folytatjuk sem kísérő, sem szülő, sem tanuló sérelmére nem történt baleset." - summázott a Kaposvári Kistérségi Polgárőr Egyesület elnöke, Domán Tibor.

Az iskolarendőrök ugyanakkor nemcsak az első becsengetés idjén tartják a kapcsolatot az intézményekkel, hanem tanév közben is. Például osztályfőnöki órákra és szülői értekezletre járnak, ahol leginkább bűnmegelőzési tanácsokat osztanak meg a résztvevőkkel.

Címkék: iskolarendőr, polgárőrség, iskola, rendőrség, Somogy, kék hírek