Nyugodtan fürödhetnek a siófoki nagystrandon a vendégek. Több tucat biztonsági kamera felügyeli a területet. Ha bármilyen problémát észlelnek, azonnal értesítik a strandjárőröket vagy a rendőröket. A szezonban folyamatosan figyelik a vendégek jogos tartózkodását jelző karszalag meglétét is és a strandolók értékeit is védik.

Siófok igyekszik mindent megtenni a nyaralók biztonsága érdekében, nemcsak a strandon és a Petőfi sétányon, hanem a közterületeken is.

- Siófok város képviselő testülete döntött arról, hogy még biztonságosabbá kell tenni a Petőfi Sétányt és annak környékén. Ezért a biztonsági rendszer további fejlesztése, új kamerák beüzemelése történt meg. Fontos lépés volt az is, hogy nemcsak a Petőfi sétány, hanem az itt lévő szórakozóhelyek őrzése is egy cég a kezébe került. Így még összehangoltabban tudják a biztonsági intézkedésket megtenni - mondta Siófok alpolgármestere, Potocskáné Kőrösi Anita.

Az intézkedések eredményeképpen már az idei turisztikai szezonban is érezhetően nőtt a biztonság a városban.

- Ennek az lett az eredménye, hogy drasztikusan lecsökkent a bűncselekméynek száma és ugyanezt a koncepciót vittük tovűbb ebben az évben is. Az idei turisztikai szezonra összesen 21 kamera fejlesztését valósítottuk meg - foglalta össze a Balaton-parti Kft. ügyvezető igazgatója, Pintér Tamás.

Így már összesen 53 kamera felügyi a várost. Ezt egy 24 órában működő operációs rendszer fogja össze. A Petőfi Sétányon a biztonság mellett a tisztaságra is kiemelten figyelnek.

Címkék: kamera, siófok, strand, kék hírek