2017.10.22 - Vasárnap
Előd
9ºC / 17ºC
Nagy mennyiségű eső

Idén eddig már 15-en fulladtak a Balatonba 2017. Augusztus 08. - Kedd 18:11 | Címkék: BAlaton, kék hirek, gyermekmentő, halál

Felelőtlenség, a vízben tartózkodás szabályainak be nem tartása és úszni nem tudás - ezek okozzák a legtöbb esetben a baleseteket a Balatonban.

Június 15-e óta teljesítenek szolgálatot Balatonlellén a gyermekmentők. Eddig több mint kétszáz esetben kellett segíteniük, de volt, amikor már nem tudtak.

- Azok a balesetek, amelyek szép számmal történtek ezen a nyáron, kivétel nélkül megelőzhetőek lettek volna. Az egyik esetben egy fiú az elsodródott labdája után úszott a viharjelzés ellenére, és már nem tudott kiúszni. Egy másik esetben pedig egy 17 éves fiú sekély vízben ugrott fejest és nyakcsigolya törést szenvedett - mondta a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai igazgatója, dr. Gesztes Éva.

A szakemberek szerint sokan felelőtlenek és nem tartják be szabályokat, vagy éppen, ha nem tudnak úszni, bemennek a mélyvízbe. A vízimentők vezetője, Bagyó Sándor nemrégiben az egyik közösségi oldalon figyelemfelhívást tett közzé annak érdekében, hogy kevesebb legyen a haláleset.

Fotők: gyermekmentők
Fotők: gyermekmentők | További képekért kattintson ide vagy a képre!

A lellei Napfény strandon a vízimentők, az elsősegélynyújtók és a bűnmegelőzési központ diákjai is figyelnek a turisták biztonságára. Azt mondják: sokszor a csúszdáknál, vagy a vízibicikliken történik baleset. A strandolók között azért van, aki betartja a szabályokat.

- Felelőtlenek az emberek, a legtöbb baleset a vízibicikliken történik, legszívesebben betiltanám az összeset, mert itt emberi életekről van szó. Mi természetesen figyelünk a gyerekekre, ha vizibiciklizünk, nem engedjük a vízbe ugrálni őket - mondta Tóth György.

Idén nyáron eddig tizenöten vesztették életüket a tóban, tavaly egész évben kilencen. Az adatok szerint évek óta nem fulladtak ennyien a Balatonba, mint idéncsak 2007-ben, akkor 17-en.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás