A Balatonon 2017. augusztus 6-án a vízirendőrök a Balatonaliga és Balatonboglár előtti vízterületen homokpadon fennakadt vitorlásoknak segítettek, amelyek az erős hullámzás miatt nem tudtak tovább haladni.

A Badacsony előtti vízterületen az erős szél miatt leszakadtak egy hajó vitorlái és manőverezés közben a kishajó külmotorja feltekerte a kikötő köteleket, valamint a Zamárdi előtti vízterületen szintén egy vitorlás kishajó vezetője kért segítséget, aki a hajóval túl közel sodródott a parthoz és a vitorlás motorja is műszaki hibás lett.

null

A Balatonföldvár előtti vízterületen egy elsodródott szörfösnek, majd egy rózsaszín, flamingós gumimatracon elsodródott személynek, valamint a matracos segítségére siető szörfösnek és egy úszó személynek segítettek.

A vízirendőrök mindenkinek segítettek épségben partra jutni.

 

Több alkalommal is segítettek a balatoni vízirendőrök

A siófoki, balatonföldvári, fonyódi és a balatonfüredi vízirendőrök 20 személynek segítettek épségben partra jutni.

A mentések időszakában II. fokú viharjelzés volt érvényben már a reggeli óráktól az egész Balaton vízterületén.

A vízirendőrök továbbra is felhívják a figyelmet arra, hogy a fürdőzők és a vízben tartózkodók biztonsága érdekében elengedhetetlenül fontos a viharjelzés!

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

Címkék: vízirendőr, ment, balaton, kék hírek