Marcali külterületén, a 68-as számú főútvonal 83. kilométerszelvényében 2017. július 21-én 8 órakor egy tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze. A baleset következtében egy személy megsérült, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. A baleset körülményeit a Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Balatonszemes térségében, az M7-es autópálya 133. kilométerszelvényében Nagykanizsa irányába közlekedett 2017. július 21-én 10 óra 20 perckor egy gépkocsi, melynek vezetője a pályatesteket elválasztó szalagkorlátnak ütközött, majd a belső sávban felborult. A baleset következtében négyen sérültek meg, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. A baleset körülményeit a Fonyódi Autópálya Alosztály vizsgálja



A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Zamárdi, Mikes Kelemen utca és a Dessewffy utca kereszteződésében 2017. július 21-én 11 óra 30 perckor egy személyautó és egy teherképkocsi ütközött össze, melynek vezetője – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Marcali belterületén, a Ziehl-Abegg utcában haladt 2017. július 21-én 14 óra 15 perckor segédmotor-kerékpárjával egy férfi, amikor megcsúszott és elesett. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Balatonlelle belterületén, a Rákóczi úton közlekedett 2017. július 21-én 17 óra 30 perckor egy tehergépkocsi, melynek sofőrje nekiütközött az előtte forgalmi okból megálló személyautónak. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – egy személy szenvedett 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést. A baleset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.  

Balatonvilágos térségében, az M7-es autópálya 88. kilométerszelvényében Nagykanizsa irányába közlekedett 2017. július 21-én 19 órakor a belső sávban egy személyautó, amelynek vezetője nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító gépkocsinak. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján - ketten szenvedtek 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést. A baleset körülményeit a Balatonvilágosi Autópálya Alosztály vizsgálja.

A megye területén az elmúlt 24 órában további 9 anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt.

Címkék: összesítő, rendőrség, baleset, kék hírek