"... bűnös, gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében ... ezért a bíróság a vádlottat egy év hat hónap szabadságvesztésre ítéli, amelynek végrehajtását kettő évi próbaidőre felfüggeszti."

Így hangzott az ítélet a mai tárgyalás után egy büssüi férfi ügyében. Amint arról a KaposPont is beszámolt: tavaly júliusban egy mozgóboltos jármű elindulása után elsodort egy alig kétéves gyermeket, aki bekerült a furgon alá és olyan súlyos koponya-, illetve  mellkasi sérüléseket szenvedett, hogy a mentők gyors beavatkozása ellenére a helyszínen életét vesztette.

Elsőként a sofőr felelőssége merült fel, de a vallomások és a szakértői vizsgálatok alapján megállapították, hogy ő a KRESZ szabályoknak megfelelően vezette a járművet.

A nagyapa felelősségét a Somogy Megyei Főügyészség állapította meg. A tárgyalást vezető bíró, Dr. Duduka Attila az ítélet indoklásakor azt mondta, hogy egy ilyen korú gyermeket nem lehet hagyni egyedül közlekedni. A férfinak végig fognia kellett volna a gyerek kezét: "tisztában kellett lennie azzal, hogy ez a mozgó abc, mivel más vásárló nincsen, bármelyik pillanatban elindulhat. A gépjárműnek a motorja sem volt leállítva, tehát ez a gépjármű bármikor elindulhat, ennek ellenére a gyermek kezét nem fogta meg és úgy engedte közlekedni a gyermeket az út mellett, a gépkocsi mellett, hogy teljesen egyedül, egy méteres távolságra tőle haladt a gyermek és a gyermek haladt elől ...

A vádlott az ítéletet megértette és nem kívánt fellebezni. Védője élt a három napos gondolkodási idővel, azt követően terjesztik fel jogerőre az ítéletet.

Címkék: Büssü, tragédia, nagyszülő, unoka, áldozat, ítélet, tárgyalás, kék hírek