Az elmúlt 24 órában Somogy megyében 2 könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, illetve 4 anyagi káros közlekedési eseménynél intézkedtek a rendőrök.

Az M7-es autópálya, Budapest felé vezető oldalán, a 130+400-as kilométerszelvényben, 2017. május 13-án 12 óra 25 perc körül egy személygépkocsi vezetője a heves esőzéstől nedves úttesten, nem az útviszonyoknak megfelelően vezette járművét, ezért megcsúszott és nekiütközött a menetiránya szerinti jobb oldalon kiépített szalagkorlátnak.

null

A szalagkorláttal való ütközést követően tovább sodródott, és a vele azonos irányban, azonos forgalmi sávban haladó nyerges vontatóból és a hozzákapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénynek csapódott. Az okozó jármű vezetőjét a mentőszolgálat munkatársai könnyű sérüléssel kórházba vitték.

null

Kaposvár belterületén, 2017. május 13-án 6 óra 25 perc körül egy személygépkocsi vezetője az "Állj! Elsőbbségadás kötelező!" közúti jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget az útkereszteződésben, és összeütközött a neki balról érkező segédmotoros kerékpárnak. A közlekedési baleset során a segédmotoros kerékpár vezetője 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett

null

Fotók: SMRFK
Fotók: SMRFK

Az M7-es autópálya, Nagykanizsa felé vezető oldalán, a 134-es kilométerszelvényben, 2017. május 13-án 12 óra 35 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően vezette járművét, ezért járműve a nedves útburkolaton megcsúszott és a bal oldali szalagkorlátnak ütközött.

Kaposvár belterületén, 2017. május 13-án 11 óra 35 perc körül egy személygépkocsi vezetője haladása során járművével nekiütközött az úttest szélén parkoló járműnek, majd a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott.

Kaposvár külterületén, a 67-es számú útszakasz és a 61-es számú elkerülő út körforgalmában, 2017. május 13-án 9 óra 46 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően vezette járművét, ezért járműve a nedves útburkolaton megcsúszott és a körforgalomban haladó járműnek ütközött.

Kaposvár belterületén, 2017. május 13-án 14 óra 5 perc és 14 óra 20 perc közötti időben egy ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú, feltehetően fehér színű járművel a parkolóból történő kiállása során a járműve jobb elejével nekiütközött a mellette parkoló jármű bal hátsó sárvédőjének, majd adatai hátra hagyása nélkül ismeretlen helyre távozott.

Címkék: összesít, rendőrség, baleset, kék hírek