2017. március 27-én 11 óra után: egy 24 éves férfi és egy 23 éves nő egy látrányi parkolóban összeveszett egy másik fiatalemberrel és annak párjával. A vita hevében bántalmazták is őket.

A körzeti megbízottak M. K.-t és A. Sz.-t elfogták, előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd elengedték őket.

Nem úgy az alábbi körözötteket:

2017. március 27-én 14 óra 30 perckor: az egyenruhások egy kaposvári ingatlannál igazoltattak egy 20 éves mosdósi lakost. A férfi ellen a Kaposvári Törvényszék testi sértés vétség, a Dombóvári Járásbíróság pedig lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök M. Gergőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd bűnügyi őrizetbe vették.

2017. március 27-én 15 óra 10 perckor: a rendőrök egy bírság meg nem fizetése miatt körözött személlyel szemben intézkedtek Kaposváron. A 38 éves B. Sándor helyi lakost elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

2017. március 27-én 16 óra 50 perckor: a kaposvári zsaruk a Budai Nagy Antal utcában igazoltattak egy 19 éves szennai lakost és megállapították, hogy ellene a Miskolci Járásbíróság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki. Az egyenruhások B. Csabát előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, majd bűnügyi őrizetbe vették.

2017. március 27-én 17 órakor: Balatonszemesen szintén egy igazoltatás alkalmával bukott le egy 20 éves veszprémi fiatal. Sz. Vilmos ellen ugyanis a Veszprémi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt körözést adott ki. A férfit a rendőrök elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Címkék: köröz, garázda, őrizet, elfog, kék hírek