Böhönye külterületén, a 61 es számú főút 155+000 kilométerszelvényében 2017. március 17-én 10 óra 5 perc körül egy személygépjármű letért a menetiránya szerint jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árokba hajtott. A baleset következtében a gépkocsi vezetője 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.


Fotók. SMRFKFotók. SMRFK
Fotók. SMRFK
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Kaposvár belterületén 2017. március 17-én 9 óra 30 perc körül egy kerékpáros elvesztette uralmát járműve felett és az úttesten elesett. A baleset során nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

 Szintén Kaposvár belterületén 2017. március 17-én 8 óra 20 perc körül egy személygépkocsi az útkereszteződéshez érve az - Elsőbbségadás kötelező! - jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget és nekiütközött egy helyi járatos autóbusznak. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár a gépjárművekben keletkezett.

 Az 5804-es számú út 57+800-as kilométerszelvényében, a Kastélyosdombó és Darány közötti szakaszon 2017. március 17-én 7 óra 40 perc körül közlekedő személygépkocsi vaddisznót ütött el. Személyi sérülés nem történt anyagi kár keletkezett.

 A 6701-es számú úton, 2017. március 17-én 11 óra 50 perc körül, egy személygépkocsi vezetője a fonyódi Ady Endre utca kereszteződéséhez érvet, figyelmen kívül hagyta az - Állj! Elsőbbség adás kötelező - jelzőtáblát és összeütközött egy másik személygépkocsival. A baleset során személyi sérülés nem történt, a gépkocsikban anyagi kár keletkezett.

Címkék: kocsi, felborul, baleset, kék hírek