2017. március 13-án 7 óra 30 perckor: Siófokon egy járművezető parkoláskor nem megfelelően rögzítette gépkocsiját, így az egy másik parkoló autónak gurult.

2017. március 13-án 7 óra 45 perckor: ugyancsak a Balaton déli fővárosában történt, hogy egy személygépkocsi vezetője a parkolóba történő beállás során egy szabályosan várakozó gépkocsinak ütközött. 

2017. március 13-án 8 óra 10 perckor: Kaposváron egy sofőr hátramenet  közben a mögötte megálló személygépkocsinak ütközött. 

2017. március 13-án 10 óra 5 perckor: Barcs külterületén, a 6-os számú főút 245. kilométerszelvényében közlekedő járműszerelvény fácánt ütött el. 

2017. március 13-án 12 óra 40 perckor: Kaposfüred külterületén közlekedett egy személygépkocsi, amikor a 65146. számú úton lévő körforgalomban nem biztosított elsőbbséget egy a védett úton közlekedő gépkocsinak, amelynek következtében összeütköztek. 

2017. március 13-án 14 óra 5 perckor: Balatonszemesen egy tolató verda a mögötte várakozó személygépkocsinak koccant.

2017. március 13-án 15 óra 30 perckor: Zamárdiban egy személygépkocsi balra kanyarodása során az őt előző személygépkocsinak ütközött.

2017. március 13-án 15 óra 45 perckor: Fonyódon közlekedett egy sofőr, aki az előtte forgalmi okból megálló személygépkocsinak ütközött.

2017. március 13-án 18 óra 50 perckor: Somogyszil külterületén, a 6507-es számú út 15+200. kilométerszelvényében közlekedő személygépkocsi vezetője őzet ütött el.

2017. március 13-án 19 óra 33 perckor: Segesd külterületén közlekedett egy sofőr a 68-as számú főútvonal 47. kilométerszelvényében, amikor elütött egy úttestre futó kutyát.

2017. március 13-án 21 óra 20 perckor: Kaposvár külterületén, a 67-es számú főútvonal 41+250. kilométerszelvényében közlekedett egy járművezető, amikor egy őzet ütött el. 

Címkék: vadgázolás, baleset, karambol, kék hírek