A Magyar Röplabda Szövetség támogatásával újabb rangos, országos rendezvénynek adhat otthont a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely.

Február 25-én, szombaton a Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokában rendezik meg a leány Országos Mini Bajnokság kaposvári kiemelt kvalifikációs fordulóját, 9 csapat részvételével, 1. MCM-Diamant RÖAK Utánpótlás Kupa néven.  

Szombaton 9.30 órakor egyszerre három pályán kezdődnek meg a küzdelmek, és a nevezések alapján izgalmas mérkőzéseket láthatnak az érdeklődők. Ott lesz a mezőnyben a fővárosi Vasas Óbuda korosztályos együttese, Szombathelyről két csapat (SzoESE és SzoSi) is érkezik, és természetesen a Kaposvári Röplabda Akadémia növendékei is szerencsét próbálnak.

Ékes Erika tehetséges tanítványai (képünkön) eddig három OMB-fordulón vettek részt ebben az évadban, és jelenleg az összesített ranglista ötödik helyén állnak. A lányok hazai pályán is szeretnének az első hatban zárni, és abban bíznak, hogy eljutnak majd a szegedi országos döntőig. A kaposvári csoportkörben a Szombathelyi Sportiskola, majd a Dabronc lesz az ellenfél, és az elért eredménytől függően folytatja majd a társaság a helyosztón.

Az 1. MCM-Diamant RÖAK Utánpótlás Kupa programja (időpont, 1-es pálya, 2-es pálya, 3-as pálya):

9.30.: Vasas – SzoESE, Kaposvár – SzoSi, Hercules - Kodolányi

10.45.: SzoESE – Szolnok, Kaposvár – Dabronc, Hercules - Sülyáp

12.00.: Vasas – Szolnok, Dabronc – SzoSi, Kodolányi - Sülysáp

13.15.: Keresztjáték 1, Keresztjáték 2, Keresztjáték 3

14.30.: 4-6. hely, 1-3. hely, 7-9. hely

15.45.: 4-6. hely, 1-3. hely, 7-9. hely

17.00.: 4-6. hely, 1-3. hely, 7-9. hely

18.00.: eredményhirdetés

Címkék: kupa, röak, torna, Kaposvár, kék hírek