A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt a 14010/102/2017. bűnügyi számon folytat eljárást. A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettes 2017. január 2-án délelőtt megtévesztéssel bement egy kaposvári lakásba, - miszerint a fiát keresi és fel szeretné váltatni a húszezresét - majd a sértett figyelmét elterelve eltulajdonította pénztárcáját a benne lévő százezer forinttal együtt.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi 40 év körüli, izmos testalkatú, sötétbarna hajú, sötét szemű, szögletes arcú, kissé lapos és széles orrú, vékony szájú. Az elkövetőről grafikus segítségével fantomkép készült.

null

A képen szereplő férfi személyazonossága ismeretlen, ezért a rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik felismerik, vagy vele kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. 

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 12. szám alatt), vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: ismeretlen tettes, lopás, rendőrség, kaposvár, kék hírek