A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 15 éves lánnyal szemben.

Az állami gondozott vádlott 2016. szeptember 22. napján az egyik kaposvári intézetből folyamatosan meg akart szökni, feldúlt állapotban megpróbálta a bejárati ajtó rácsát kifeszíteni, kisebb dolgokat megrongált. A gyermekfelügyelő emiatt kérdőre vonta, ezért a vádlott őt először nagy erővel meglökte, majd leköpte.

Rövid idővel ezután a lány a szobájában öngyújtóval a függönyt felgyújtotta, a tűz a szobában hamar elterjedt, a gyors tűzoltói beavatkozás akadályozta meg a teljes épület leégését. Ezzel a vádlott több mint 2.300.000 forint kárt okozott és veszélyeztette az épületben tartózkodó 9 gyermek és 2 gyermekfelügyelő életét.

Egy héttel ezután a fiatal újabb bűncselekményt követett el, az egyik kaposvári áruházból az áruvédelmi eszköz letépésével ruhaneműt lopott.

A vádlott jelenleg egy másik dél-dunántúli intézetben van elhelyezve, a 2017. január 17. napján tartott bírósági tárgyaláson nem jelent meg, mert onnan is megszökött.

Címkék: állami gondozott, felgyújt, szökés, életveszély, tini, kék hírek