A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott egy törökkoppányi, külföldi férfi ellen garázdaság vétség és rongálás vétség, valamint egy szintén törökkoppányi lakos ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A két férfi az egyik helyi presszó mellett szólalkozott össze július közepén. Össze is verték egymást, de mindketten megúszták könnyebb sérülésekkel a balhét.

Igaz, a külföldi férfi utána egy nála lévő golfütővel a másik fél autóját is megrongálta. A nyomozók az 57 éves és 62 éves harcosokat – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.

Címkék: öregek, golfütő, törökkoppány, verekedés, kék hírek