A Fonyódi Rendőrkapitányság a 14030/684/2016 bűnügyi számon folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint két fiatalember 2016. szeptember 11-én 10 óra 35 perckor egy balatonlellei áruházból különböző élelmiszereket és ruhaneműket kísérelt meg eltulajdonítani, azonban a biztonsági szolgálat tetten érte őket. Ekkor futva elmenekültek az üzletből, miközben hátrahagyták az árucikkeket.

null

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a két gyanúsított közül egyikük 2016. szeptember 10-én egy dombóvári áruházban szintén bűncselekményt követett el, amely alkalommal a személyről az üzletben lévő kamera felvételt készített. A fiú 18 év körüli, körülbelül 180 cm magas, vékony testalkatú, oldalt felnyírt hajú, aki mindkettő bűncselekmény elkövetésekor lila pólót viselt. 

null

Társa 20 év körüli, vékony testalkatú, sötét hajú férfi, aki lila-zöld-fehér mintás pólót viselt a balatonlellén elkövetett bűncselekmény idején.

null

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik a képen látható személyeket felismerik, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Fonyódi Rendőrkapitányságon (Fonyód, Vitorlás utca 2.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: fonyód, lopás, rendőrség, kék hírek