A Somogy Megyei Főügyészség indítványára a Kaposvári Járásbíróság
elrendelte annak az enyingi férfinak az előzetes letartóztatását, akit
tetőlemezbontás közben ért tetten a rendőrség.

Szeptember 16-án történt, hogy kerítéslakat levágása után a gyanúsított és öt ismeretlen társa Balatonvilágoson bementek az egykori üdítőgyár telephelyére. Az elkövetők az épület tetejéről csaknem 800 négyzetméternyi alumínium tetőlemezt feszítettek le, amelyeket részben tehergépkocsira rakodtak, részben pedig a gépkocsi mellett felhalmoztak.

Az ötmillió forint értékű tetőlemez eltulajdonítása közben az elkövetőket a
rendőrjárőrök tetten érték. A gyanúsítottat a rendőrök a helyszínen elfogták,
majd őrizetbe vették, öt ismeretlen társa a helyszínről elmenekült.

A Kaposvári Járásbíróság az enyingi férfi előzetes letartóztatását a szökés,
elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt egy hónap időtartamra elrendelte.

Címkék: tető, lop, tolvaj, kék hírek