A Siófoki Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt folytatott eljárást egy piliscsabai, garázdaság vétség, rongálás vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig egy budapesti lakos ellen.

A két férfi még június 18-án 1 óra körül egy sóstói utcában minden előzetes indok nélkül többször megütötte egy másik társaság két férfi tagját, egy hölgy ismerősük kezéből pedig egyikük szándékosan kiütötte a mobiltelefonját, amely összetört.

A bántalmazott sértettek közül – a nyomozás során beszerzett orvosszakértői vélemény alapján - az egyik 8 napon belül gyógyuló könnyű, a másik pedig 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A nyomozók a 29 éves, piliscsabai T. Attilát súlyos testi sértés bűntett, a vele egyidős budapesti H. Ákos Tamást pedig garázdaság vétség, rongálás vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfiak az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhettek.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2016. augusztus 25-én befejezte és a nyomozás iratait vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.

Címkék: siófok, verekedés, balhé, rendőrség, kék hírek