Lezárult a nyomozás a kaposvári férfi ellen, aki súlyos sérülést okozott ismerősének.

A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen. 

Ahogy azt korábban közöltük, a 19 éves fiatalember 2016. augusztus 1-jén 23 óra 45 perc körül Kaposváron – szóváltást követően – több alkalommal megütötte ismerősét. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

B. Jánost a körzeti megbízottak elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók 2016. augusztus 2-án gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2016. augusztus 16-án befejezte és a nyomozati iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Címkék: b. jános, nyomozás, verekedés, kék hírek