A Siófoki Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást. A körzeti megbízottak 2016. június 12-én 9 óra 9 perckor egy siófoki áruház parkolójában a mozgáskorlátozottak részére kialakított várakozóhelyen igazoltattak egy helyi sofőrt. Megállapították, hogy a gépjármű szélvédője mögé kitett mozgáskorlátozottak részére kiállított parkolási igazolvány nem a járművezető tulajdona, azt jogosulatlanul használta fel.

A rendőrök Cs. K. F.-et előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A 70 éves asszony az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

 A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban bejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészségnek.

Címkék: mozgáskorlátozott, parkol, igazolvány, kék hírek