A bányatavak és a fürdőzés veszélyeire, valamint a szabad vizeken tartózkodás szabályaira hívta fel a figyelmet a Pest megyei rendőr-főkapitányság szombaton. Szoboszlai Zsuzsanna, az ottani bűnmegelőzési osztály vezetője elmondta: sokan látogatnak el nyaranta a bányatavakhoz, de tapasztalataik szerint nagyon kevesen vannak tisztában a biztonságos fürdőzés szabályaival.

Mint mondta, a bányatavak, szabad vizek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint a kiépített strandok, ezért fontos hangsúlyozni, hogy ahol kint van az úszást, fürdést tiltó tábla, ott nem csak fürödni tilos, hanem például gumimatraccal, vízibiciklivel bemenni és ezekről vízbe ugrani.

A bányatavak nagyon hirtelen mélyülnek, egyes helyeken néhány lépést megtéve már tíz méter mélyek lehetnek, ami azt is jelenti, hogy rendkívül hirtelen hűlnek le.

Akik a tiltás ellenére bemennek bizonyos bányatavakba, szabálysértést követnek el. Ha a helyszínen kapnak büntetést, annak összege 5-50 ezer forintig terjedhet, ha pedig eljárást indítanak ellenük, akár 150 ezer forintos bírságot is fizethetnek.

A hat éven aluli vagy tizenkét évesnél fiatalabb, de úszni nem tudó gyermekek csak szülői felügyelettel mehetnek a vízbe.

Címkék: Bélavár, bányató, életveszély, kék hírek