Tömegverekedés tört ki vasárnap hajnalban Siófokon a Petőfi sétányon. Úgy tudjuk az az enyingi banda kötött bele az egyik szórakozóhely teraszán beszélgető sportolókból álló társaságba, akik közül többen a veszprémi kézilabdás, Marian Cozma meggyilkolásában is közreműködtek. A verekedés során ketten megsérültek.

null

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki, miszerint csoportosan elkövetett garázdaság ügyében nyomoznak, és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe a képen látható három férfi ellen elfogató parancsot adtak ki.

A rendőrségi kéri, hogy aki a fotókon látható férfiakat ismeri és tartózkodási helyükkel, illetve a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, az jelentkezzen a Siófoki Rendőrkapitányságon (8600 Siófok Sió utca 12-20.), vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve bejelentést tehet az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: petőfi sétány, enying, körözés, siófok, kék hírek