Egy idős férfi tett bejelentést 2016. május 25-én 13 óra 40 perc körül a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányságra arról, hogy ismeretlenek készpénzt loptak el tőle komádi otthonában.

A bejelentést követően a helyi járőrök a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy három férfi 13 óra körül megjelent a sértett Komádiban található házánál, majd ketten a nyitott ajtón bementek a lakásba, míg harmadik társuk a kocsijuknál várakozott.

Az ismeretlenek a 82 éves sértettnek azt mondták, hogy az önkormányzat munkatársai és 80 ezer forintot hoztak a részére, de előtte kértek tőle 10 ezer forintot. A két férfi az idős bácsi figyelmét elterelte és a szekrényben tartott készpénzét eltulajdonították, majd a helyszínről gépkocsijukkal elmenekültek.

A berettyóújfalui rendőrök a rendelkezésre álló térfigyelő kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható gépjárművet, amelynek a körözését elrendelték.


a police.hu felvételeia police.hu felvételeia police.hu felvételeia police.hu felvételeia police.hu felvételeia police.hu felvételei
a police.hu felvételei
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A kaposvári rendőrök aznap 19 óra 15 perc körül Mernyén megállították a körözött Opel típusú személygépkocsit és igazoltatták annak sofőrjét és két utasát, akik a jármű utasterében lévő nagy mennyiségű készpénz eredetével kapcsolatban feltett rendőri kérdésekre összefüggéstelen válaszokat adtak, majd elismerték, hogy az bűncselekményből származik.

A rendőrök a 35 éves S. Lajost, a 22 éves D. Róbertet és a 34 éves D. Attilát elfogták és a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók a három férfit bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a kaposvári lakosokkal szemben kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 

Címkék: kifoszt, elkap, idős, elfog, kék hírek