A baleset Magyaratádon történt február 19-én. Egy zöld színű Suzuki Swift Igal irányából Kaposvár felé haladt, amikor is nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi okokból lassító autó mögött, amelynek nekiütközött.

A két sofőr között szóváltás alakult ki, majd a Suzuki vezetője a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül Kaposvár irányába elhagyta oly módon, hogy mintegy 15-20 méter hosszan a másik autó vezetőjét maga után húzta.

A balesetben személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy az ismeretlen személyről, illetve a járműről információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (7400 Kaposvár, Szent Imre utca 12. szám alatt), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: szemtanú, keresik, baleset, rendőrség, kék hírek