A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség költségvetési csalás büntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a napokban egy kaposvári székhelyű cég ügyvezetőjével szemben, mert az nem tett eleget ÁFA bevallási és fizetési kötelezettségének.

A vádlott cége gabonakereskedelemmel foglakozott, alapításától 2012. februárig tényleges gazdasági tevékenységet folytatott. Így nem meglepő, hogy a vádlott cégének a gabonaértékesítések után ÁFA bevallási és befizetési kötelezettsége keletkezett, azonban 2011. III. negyedévre vonatkozóan a vádlott valótlan tartalmú ÁFA bevallást nyújtott be, amelyben fizetendő általános forgalmi adót nem tüntetett fel, míg a későbbi időszakokra vonatkozóan egyáltalán nem tett eleget bevallási kötelezettségének.

Ily módon a vádlott a valótlan nyilatkozat tételével és a valós tények elhallgatásával ÁFA bevallási és befizetési kötelezettségét eltitkolta, amellyel   összesen 30 millió forintot is meghaladó vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek, amelyet rendszeres haszonszerzésre törekedve követett el.

Az ügyészség a vádlottal szemben most börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és a cégvezetői foglalkozástól eltiltás   kiszabását indítványozta.

Címkék: ÁFA, bevall, kék hírek, csal, adóhatóság, cég