A gyanú szerint a csalássorozat ötletgazdája két kaposvári férfi, akik nyolc gazdasági társaság nevében nyújtottak be uniós támogatások iránti kérelmeket, és hamis okiratokon alapuló elszámolásokat. Valamennyi céget kifejezetten erre a célra hozták létre, valós gazdasági tevékenységet nem folytattak.

A cégbejegyzéseket az egyik gyanúsított testvére, egy Kaposváron praktizáló ügyvédnő készítette; ő intézte a szükséges okiratokat is. A cégek ügyvezetői az ország különböző pontjain élő magánszemélyek voltak.

Az uniós mikrohitel program keretében benyújtott hitelkérelmek ügyintézését a két irányító férfi végezte. Ők készítették elő a pozitív elbíráláshoz szükséges dokumentációt, és felkérték a szakértőt a hitelfedezetként nyújtott ingatlanok értékbecslésére. Az értékbecslő is beépített ember volt, olyannyira, hogy az ingatlanok értékét a gyanúsítottak által megjelölt összegben állapította meg.

Mindezt úgy, hogy az ország különböző pontjain található épületek tájékára sem ment, azokat a megrendelők által rendelkezésére bocsátott, több esetben nem is a fedezetként nyújtott ingatlanról készült fotók alapján becsülte fel.

A csalók leleplezésére szervezett akcióban három megyében, kilenc helyszínen dolgoztak a pénzügyi nyomozók és pénzügyőrök. Többek között a cégek könyvelőinél és az érintett ügyvédnő irodájában is házkutatást tartottak. A pénzügyi nyomozók tizenegy gyanúsítottat, és több mint negyven tanút kihallgattak. A két irányító férfit őrizetbe vették, ők azóta előzetes letartóztatásba kerültek.

Az akcióban családi házakat, lakásokat, egy Balaton-parti nyaralót és szántóföldet is zár alá vettek, így sikerült 72 millió forint értékű vagyont biztosítani.

Mivel a beszerzett információk szerint a gyanúsítottak a csalássorozatot üzletszerűen követték el, a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt akár tíz év börtönbüntetésre is számíthatnak.

Címkék: pályázat, csalás, Somogy, kék hírek