A Kaposvári Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt vádat emelt egy élettársi kapcsolatban álló férfival és nővel szemben.

A vádlottakat a Marcali Rendőrkapitányság egy ismerősük ellen folyamatban lévő bűnügyben 2015. áprilisában tanúként hallgatta ki, amikoris előzetes megbeszélésüknek megfelelően olyan tartalmú hamis tanúvallomást tettek, hogy a családi házukban egy házkutatás során lefoglalt és bűncselekmény elkövetéséből származó mosógépet Nagykanizsán a bolhapiacon vásárolták egy ismeretlen férfitől.

A bűncselekmény elkövetője időközben beismerte a lopás tényét, valamint azt is, hogy a mosógépet a vádlottak részére értékesítette tízezer forintért, amit a vádlottak a folytatólagos tanúkihallgatásuk során szintén elismerték, bár arról, hogy az bűncselekmény elkövetéséből származott volna, nem tudtak.

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség mindkét vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.

Címkék: tanú, mosógép, hamis, tolvaj, lop, kék hírek