Az egész ügy még 2011-ben kezdődött. Ekkortól kezdve szállított az első rendű vádlott Kaposváron és környékén ismerősi körébe tartozó nőket, köztük intézeti nevelt kiskorúakat olyan férfiakhoz, akiknek pénzért szexuális szolgáltatást nyújtottak.

Erről később II-III. és IV. rendű vádlottak is hallottak, akik megkérték taxist, hogy részükre is szerezzen – szükség esetén a lakóhelyükre szállítva – pénzért szexuális szolgáltatást nyújtó nőket.

Az ügyészség közleménye szerint 2015 januárjáig összesen 12 nőt, köztük 10 kiskorút szerveztek be a vádlottak. A tarifa néhány ezer és tízezer forint között mozgott, aminek egy részét a lányoknak át kellett adniuk az első rendű vádlottnak.

A nők életkorával, így azzal, hogy az I. rendű vádlott többnyire 18. év alatti lányokat szerzett meg szexuális szolgáltatásra, valamennyi vádlott tisztában volt. Több kiskorú lány éppen az I. rendű vádlott rábírására határozta el, hogy prostitúcióra adja a fejét.

Az I. rendű vádlott előzetes letartóztatásban van, vele szemben a járási ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől, valamint közúti járművezetéstől eltiltás, míg társaival szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Címkék: taxi, prostitúció, Kaposvár, kék hírek