Kovács Zoltán elmondta, a magyar hatóságok a szerb határszakaszon alkalmazott eszközökkel megpróbálják elejét venni, hogy illegális migránsok tömegei az országon keresztül ellenőrzés nélkül jussanak az unió belsejébe.

A kormány Csongrád és Bács-Kiskun megye után további négy - Baranya, Somogy, Zala és Vas - megyére terjesztette ki a tömeges migráció okozta válsághelyzetet - emlékeztetett a kormányszóvivő. Kovács Zoltán kijelentette, a horvát menekültügyi rendszer egy nap alatt összeomlott, miközben "mi már kilenc hónapja álljuk a sarat". Idén több mint 200 ezer migráns érkezett Magyarországra, és közülük több mint 172 ezren menedékkérelmet nyújtottak be.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója elmondta, az ország mindent megtesz a magyar és így a schengeni határok megvédése érdekében. Már megkezdődött erők átcsoportosítása a horvát határszakaszra.

Hatszáz katona már megérkezett, pénteken további ötszázan, a hétvégén pedig hétszázan kezdik meg az ideiglenes biztonsági határzár építését. A leginkább veszélyeztetett szakaszokon, mintegy 41 kilométeren már pénteken elkészül a határzár - tudatta a főtanácsadó.

Bakondi György közölte, erősítésként már kétszáz rendőrt vezényeltek a térségbe, pénteken száz, a hétvégén pedig további ötszáz fő érkezik a horvát-magyar határhoz.

Címkék: készültség, horvát, határ, kék hírek