Ha ősz, akkor szüret, ha szüret, akkor pedig kezdetét veszi a borkészítés is, amelynek jellemző veszélyforrása a gyakran emberéletet is követelő mustgáz.

Évente körülbelül egy tucatszor riasztják a tűzoltókat mustgáz miatt és sajnos nem múlik el év úgy, hogy valaki ne veszítené életét mustgáz okozta balesetben.

képünk illusztráció; MTI fotó/Sóki Tamás
képünk illusztráció; MTI fotó/Sóki Tamás

A mustgáz nem más, mint a must erjedése során keletkező szén-dioxid. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb, zárt térben a levegőt kiszorítva, a padlótól fogva tölti fel a helyiséget. A közhiedelemmel ellentétben ez a gáz nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt, oxigénhiányos állapotba kerül, aki mustgázzal teli zárt helyen tartózkodik. Ez szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül pedig fulladásos halált okozhat.

A mustgázzal kapcsolatos pincebalesetek egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek. A borospincét üzemeltetők gondoskodjanak a pincék szellőztetéséről, a hordókat pedig, ha lehet, igyekezzenek nagy térben elszórva elhelyezni. A legjobb megoldás a balesetek megelőzésére a borospincékbe szén-dioxid-érzékelők telepítése.

Mindemellett alkalmazható a jól ismert gyertyás módszer is, csak nem a közhiedelemben ismert változatban. Ha a pincében a szén-dioxid-koncentráció eléri a tíz százalékot, már eszméletvesztést, később pedig fulladásos halát okozhat. A gyertyaláng ezzel szemben csak tizennégy százalékos mustgáz-koncentrációnál alszik ki. Ezért az égő gyertyát ne kézben tartva, hanem egy rúdhoz rögzítve, derékmagasság alatt tartva menjenek le a pincébe. Ha a gyertya lángja kialszik, nincs elegendő oxigén a helyiségben, azonnal el kell hagyni a pincét, mert életveszélyes ott tartózkodni.

Mustgáz miatt bekövetkezett balesetnél kizárólag sűrített levegős légzőkészüléket viselő ember segítsen, mivel anélkül a segítő is áldozattá válhat. A különböző gázálarcok, gázmaszkok viselése nem nyújt védelmet. Veszély esetén hívja a katasztrófavédelmet a 105-ös segélyhívó számon!

Címkék: szén-dioxid, mustgáz, szüret, halálos, szőlő, áldozat, kék hírek