Égszínkék tenger, homokos part és számtalan programlehetőség. Ezt nyújtja a Dominikai Köztársaság. Itt élt két évet Fetter András is kisfiával, aki ma bilincsbe várta a Kaposvári Járásbíróság döntését.

Fetter András ugyanis két évvel ezelőtt kilátástalannak látta itthon életét, válófélben volt feleségével, így félő volt hogy közös gyermekük nem hozzá kerül majd. A 34 éves férfi ezért kisfiával együtt a Dominikai Köztársaságba szökött. Azért választották ezt az országot, mert itt nincsen kiadatás Magyarország felé.

András kisfiát végül a minisztérium hozta haza Dominikáról, ezután döntött úgy, hogy feladja magát és vállalja tetteiért a következményeket. A férfit végül a brüsszeli reptéren fogták el.

null

- 8 brüsszeli civil ruhás elfogott és bíróság elé állítottak, ahol én azonnal kértem a kiadatásomat, de ez eltartott 19 napig, addig Brüsszelben voltam bezárva és így kerültem haza. E hét hétfőn jött értem az Interpol illetve két készenlétis - árulta el Fetter András.

A férfit ma állították bíróság elé Kaposváron kiskorú elhelyezésének megváltoztatása valamint kiskorú veszélyeztetése miatt. Fetter András végül bilincs nélkül szabadlábon jött ki az előzetes zárt tárgyalásról. A döntése értelmében szabadlábon védekezhet, de jelenlegi lakhelyét Budapestet nem hagyhatja el. Az ítélettel a férfi és ügyvédje is egyet értett.

- Én magam is úgy gondoltam és úgy érzékeltem, hogy akkor, amikor valaki a világ másik tájáról önként, a saját elhatározásából kifolyólag jön haza Magyarországra és vállalja az itthoni büntetőjogi jogkövetkezményeket, akkor természetesen annak a személynek a további szökésétől, elrejtőzésétől már nem kell tartani - mondta az ügyvéd, dr. Lichy József.

Az ügyben várhatóan jövőre lesz csak ítélet. Fetter András ügyvédje szerint védencének csak kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt kell majd felelnie, ezért egy év börtönbüntetést is kaphat. Várhatóan azonban felfüggesztettel megússza az esetet.

Címkék: fetter, apa, bíróság, kék hírek