Több mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A termelő hazai termékként árulta portékáját, a helyszíni ellenőrzés azonban bebizonyította, hogy a dinnye nem származhatott saját termőföldjéről. A szezon indulásával az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek fokozottan ellenőrzik a dinnyetermesztőket és árusokat.

Főútvonalak mellett termelői dinnyét forgalmazó árusokat ellenőrzött a NÉBIH KÜI. Egy, a 61. számú főút mellett árusító kereskedő állítása szerint saját termesztésű görög- és sárgadinnyét árult. A szakemberek helyszíni ellenőrzést tartottak a termelő szabadföldi dinnyeföldjén, a területen azonban nem látszott betakarítás nyoma és a termelt dinnyék fajtajellegei (méret, alak, csíkozás) sem egyeztek az árusított termékekével. Egyéb szakmai szempontok is azt mutatták, hogy az árusított dinnye nem származhatott a termelő földjéről, így a több mint 1200 kg görögdinnyét lefoglalták és megsemmisíttették a szakemberek.


Az út mellett történő árusítás önmagában nem jelent problémát, ugyanis a jelenlegi szabályozás értelmében, aki a megfelelő hatósági engedélyeket beszerezi, pl. van közterület-foglalási engedélye, az élhet ezzel az értékesítési formával. Őstermelő kizárólag saját termését, míg más vállalkozás – viszonteladóként – vásárolt árut is értékesíthet. Azonban mindenkire vonatkozik, hogy az áru eredetét igazolnia kell, továbbá a termékeknek meg kell felelniük a forgalmazási minőségszabványokban előírtaknak. Dinnyét lékelni csak abban az esetben lehet, ha a szükséges eszközök tisztításához és fertőtlenítéséhez, valamint a kézmosáshoz szükséges feltételek rendelkezésre állnak.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság kiemelt figyelmet fordít a nyári szezonális termékek ellenőrzésére, különösen – az elmúlt évek piaci problémái miatt – a görögdinnyére. A vizsgálatok komplexek, többek között kiterjednek a forgalmazási minőség szabványoknak való megfelelés ellenőrzésére, a nyomon-követhetőség biztosítására, valamint a származás megfelelő jelölésére is. A fogyasztók és a tisztességes termelők védelme érdekében az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságok a nyár további részében is folytatják az ellenőrzéseket.

forrás: NÉBIH Sajtó

Címkék: termel, ellenőriz, dinnye, NÉBIH, kék hírek