Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2015. május 29-én 17 óra 13 perc körüli időben a 61-es számú főút 11+600-as kilométerszelvényében, Taszár külterületén - tájékoztatta szerkesztőségünket a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.

A rendelkezésre álló elsődleges adatok szerint két személygépjármű közlekedett Baté felől Kaposvár irányába. A hátsó autó nem tartotta be a kötelező követési távolságot, az előtte haladónak ütközött, és azt a szemközti sávba, egy Kaposvár irányából érkező személygépjármű elé lökte. Az autó vezetője az ütközést elkerülni már nem tudta.


Olvasónk fotóiOlvasónk fotóiOlvasónk fotóiOlvasónk fotóiOlvasónk fotóiOlvasónk fotóiOlvasónk fotóiOlvasónk fotói
Olvasónk fotói
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A helyszínelés és a műszaki mentés idején teljes, majd félpályás útlezárás volt érvényben, mely 19 óra 33 perckor feloldottak, a forgalom ismét zavartalanul haladt.

A balesetnek egyik olvasónk, Krisztina is szemtanúja volt. Meg is írta nekünk, mit látott:

Mindenek előtt leszeretném szögezni, hogy távolra nem látok tisztán, -1.25-ös szemüvegem van, ami a baleset idején nem volt rajtam! Bent tartózkodtam a szomszédos lovarda területén, és egy hangos fékezésre lettem figyelmes, ezért a hang irányába fordultam. Onnét (kb. 150-200m) úgy tűnt mintha a Taszár felől közlekedő hátsó autó előzésből akarna vissza térni, mert füstöt húzott maga után amikor fékezett, és a sávba való vissza térés közben meglökte volna az előzendő kocsit, ami megcsúszott, és ezért tért át a szemközti sávba, ahol pedig össze ütközött a másik autóval.

Címkék: Taszár, 61-es, baleset, karambol, kék hírek