A baleset nem sokkal 17 óra előtt történt. Az utasok le- és felszálltak, majd az ajtók zárultak. A sofőr meggyőződött arról, hogy az egyetlen leszálló már a buszmegállóban van, majd pedig elindult. Ekkor lett figyelmes a hatalmas kiabálásra, a visszapillantóban pedig látta, hogy az idős nő már a busz mellett fekszik. A sofőr természetesen rögtön a segítségére sietett, majd értesítette a szolgálatvezetőt, aki kihívta a mentőket és a rendőrséget.

- A gépkocsivezető több mint 17 éve vezet helyi menetrendszerű autóbuszt, csaknem 500 ezer km-t vezetett autóbuszt balesetmentesen - tudtuk meg Katona Józseftől, a Kapos Holding Zrt. kommunikációs és marketing igazgatójától. 

A busz egyébként olyan biztonsági felszereléssel van ellátva, hogy nyitott ajtónál nem indul el. (Ha véletlenül becsípődik, beszorul az ajtók közé bármi, azok önműködően nyitódnak, vagyis akkor sem tud elindulni a gépjármű.) 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság pedig az alábbi közleményt adta ki az eset kapcsán:

"Halálos közúti közlekedési baleset történt 2015. május 28-án 16 óra 29 perckor Kaposváron egy Fő utcai buszmegállónál. A rendelkezésre álló elsődleges adatok szerint - eddig tisztázatlan körülmények között - egy autóbusz gyalogost gázolt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette. A baleset körülményeit a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja."

null
null

Címkék: Fő utca, busz, baleset, kék hírek, Kaposvár