Az SMRFK tájékoztatása szerint 2015. május 20-án 22 óra 30 perc és 2015. május 21-én 7 óra 20 perc közötti időben ismeretlen tettes Kaposváron, egy Füredi utcai presszó ajtaját befeszítette, és onnan a kasszából készpénzt lopott el.

Ugyanebben az időszakban a kaposvári Honvéd utcában szintén ismeretlen tettes egy kávézó üvegajtaját betörte, ahonnan egy pénzkazettát tulajdonított el a benne lévő készpénzzel együtt. Ezután egy közeli söröző ajtaját befeszítette, amely során megsebesítette magát, azonban az egységből nem vitt el semmit.

A szomszédos dohánybolt, valamint étterem ajtaját is megpróbálta befeszíteni, sikertelenül.

Alábbi videónkat csütörtökön készítettük a témában, hangképes tudósításunk alatt pedig kiderül, hol és hogyan kapták el végül a zsaruk az éjszakai ámokfutót.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába ugyancsak csütörtökön, reggel érkezett a bejelentés egy helyi áruházból, amely szerint egy véres ruhájú, gyanúsan viselkedő férfit kísértek az irodába a biztonsági őrök.

A rendőrök megállapították, hogy a 24 éves, taszári férfi, aki több százezer forint értékű árucikket pakolt a bevásárlókocsijába, összefüggésbe hozható a bűncselekmények elkövetésével.

A nyomozók F. Tibort elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. A rendőrség bíróság elé állítási javaslattal él a gyanúsított ellen.

Címkék: beismer, kávézó, betör, presszó, étterem, elfog, lop, kék hírek