A sztorit a Zsaru Magazinra hivatkozva, a police.hu osztotta meg velünk. Alább a részletek:

Egy korábban rendőrként dolgozó bírónő telefonált a rendőrségre 1995. július 7-én 0 óra 40 perc körül Siófokról: lövéseket hallott az utcáról. A járőrök a helyszínen egy halott férfit és egy életveszélyesen megsebesített nőt találtak.

"Sorozatlövő fegyverből lőttek rájuk, egy szemtanú két férfit látott gyalogosan elmenekülni" - idézi föl az első információkat Kis-Bank Mónika hadnagy, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Júliusban Siófokon - amikor magyar és külföldi turisták lepik el a Balaton partját - megtalálni valakit húsz éve sem volt egyszerű. A Somogy megyei nyomozók akkurátus adatgyűjtésbe kezdtek, és temérdek tanú vallomásából kezdett kibontakozni a rablógyilkosság krónikája.

Többen láttak a városban egy zágrábi rendszámú fehér Audit. Feltűnt a helyieknek, mert akkortájt főként olaszok, németek, osztrákok üdültek Siófokon. Az Audi mozgását feltérképezve a szálak egy autószerelő műhelybe vezettek, ahol két idegen ajkú férfi kicseréltette a kocsi meghibásodott vízpumpáját. A rendőrök személyleírást kaptak róluk, azzal végigjárták a szálláshelyeket, és megtalálták a hotelt, ahol a férfiak a gyilkosság előtt körülbelül egy héttel szobát vettek ki. Onnan a lövöldözés után három nappal távoztak. Horvát állampolgárságúnak mondták magukat.


A két férfi a rendőrség információi szerint Ausztriába menekült. A magyar zsaruk folytatták a mozaikdarabkák összeillesztgetését, rekonstruálták a történteket. A Siófok-szerte ismert áldozat taxisofőrként dolgozott, mellette valutaváltással is foglalkozott, széles körben tudták róla, hogy nagy mennyiségű készpénzt tart magánál. A rendőrök feltételezése szerint lehetett egy tippadó, aki az elkövetők figyelmébe ajánlotta a jómódú taxist. A nyomozás adatai szerint az egykori Jugoszláviában bosnyák területen született, magát horvát nemzetiségűnek valló, a délszláv háborúban fegyverrel harcoló zágrábi Ilija I. (49) és a Velika Gorica-i Dehari D. (47) személyes okmányok nélkül érkezett Siófokra június végén-július elején.

Módszeresen megfigyelték áldozatukat, kiismerték a napirendjét, tervet készítettek a pénze megszerzésére. Harisnyaálarcban, baseballsapkában, egy Agram 2000 típusú géppisztollyal álltak lesben 1995. július 7-én éjjel a taxis lakásánál, és amikor a hazaérkező férfi beállt a garázsába, előléptek a bokrok közül. A véletlenek összjátéka, hogy aznap a taxis egyik nőismerőse is a kocsiban ült. A maszkos támadók láttán a nő futni kezdett, az egyik gyanúsított utánaeredt, és visszaparancsolta a garázshoz. A taxist felszólították, adja oda a pénzét, ő együttműködést színlelve kinyitotta a kocsi csomagtartóját, majd előkapta engedéllyel tartott sörétes fegyverét. A harcedzett férfiak ellen nem volt esélye, egyikük az Agram 2000 géppisztollyal gégén, majd szívtájékon lőtte. Több lövéssel a nőt is leterítették, ő azonban, hála az orvosoknak, végül túlélte a támadást.


A helyszínelők az autóban és a garázsban szétszórt bankjegyeket találtak, a többit feltehetően magukhoz vették a támadók. A gyilkosság után néhány nappal a két férfi szálláshelyének strandján, a vízben egy német turista megtalálta az Agram félig üres tárját, a zsaruk a hotel közelében rábukkantak a támadók által eldobott maszkokra és baseballsapkákra. A helyszínen talált töltényhüvelyek alapján azonosították a horvát gyártmányú lőfegyvert. Mindezek megerősítették a gyanút, hogy a zágrábi rendszámú, fehér Audival utazó páros követhette el a rablógyilkosságot.

Címkék: háború, gyilkos, Siófok, Balaton, kék hírek