Sértetti kihallgatásra érkezett egy férfi a Siófoki Rendőrkapitányságra április 14-én, eközben lett egyik pillanatról a másikra rosszul. A férfi szólt a jegyzőkönyvező nyomozónak, hogy szíve környékén szorítást érez, fájdalmai vannak. Ekkor a teste hirtelen görcsbe rándult, levegő után kapkodott, majd elkezdett lecsúszni a székről, szemei fennakadtak, szája tátva maradt és hörgő hangot adott ki. A rendőr a már magatehetetlen férfit megfogta, majd segítségért kiabált. Az épületben szolgálatot teljesítő Szunomár Csaba rendőr őrnagy sietett oda.

A rendőr azonnal szívmasszást alkalmazott, amit 5-6 percen keresztül folytatott, amire a férfi eszméletéhez tért olyannyira, hogy kommunikálni lehetett vele. Fél perc múlva azonban kezdődhetett minden előről, ezután ráadásul már levegőt sem vett a férfi. Ismét jöhetett a szívmasszázs, amit mintegy három percig tartott. Időközben a helyszínre érkeztek a mentőszolgálat munkatársai, akik folytatták azt életmentést, majd a beteg állapotának stabilizálását követően kórházba vitték.

A Siófoki Rendőrkapitányság vezetője, Király Richárd rendőr alezredes személyes köszönetét fejezte ki Szunomár Csaba rendőr őrnagynak helytállásáért.

null

Címkék: szívroham, kihallgatás, életmentés, siófok, kék hírek