Kedden reggel nem sokkal nyolc óra előtt Kaposváron, a Pécsi utcában vezette autóját egy 76 éves férfi. A Cukorgyár köz előtti útszakaszhoz érve elütött egy, az ott lévő gyalogos-átkelőhelyen áthaladó kaposvári lakost.

A baleset következtében a fiatal nő - az elsődleges orvosi vélemény alapján - nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, míg a gépkocsiban anyagi kár keletkezett.

A jármű vezetője a helyszínen megállt ugyan, ám onnan segítségnyújtás, illetve a hatóságok értesítése nélkül ismeretlen helyre távozott.

A kaposvári egyenruhások rövid időn belül a helyszín közelében ellenőrizték a személygépkocsi vezetőjét, akit elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Sz. János az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

Címkék: cserbenhagy, gyalogos, elüt, gázol, kék hírek