Ahogy azt korábban megírtuk, három személyautó ütközött össze március 19-én délelőtt a 7-es főúton Siófok-Sóstónál, az autópálya lehajtójánál. A rendelkezésre álló adatok szerint a 7-es számú főúton, Siófok irányából Lepsény irányába haladt egy Mercedes, amikor az M7-es autópálya felhajtójához érve áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol szalagkorlátnak és egy szemből közlekedő kisbusznak, majd frontálisan egy Toyotának ütközött. A balesetben négyen is megsérültek, egyikük az egyik kocsiba szorult, őt a siófoki hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. A mentőszolgálat munkatársai két embert kórházba vittek.

A rendőrök megállapították, hogy Mercedes sofőrjét, T. Arnoldot eltiltották a járművezetéstől, ezért elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, majd szabálysértési őrizetbe vették. A 18 éves enyingi férfi ellen járművezetés az eltiltás tartama alatt szabálysértés elkövetése miatt indítottak eljárást.

A Siófoki Rendőrkapitányság kéri mindazok jelentkezését, akik az esemény körülményeivel kapcsolatban információval rendelkeznek (többek között annak a nyerges vontató vezetőjének jelentkezését, aki még a baleset előtt közvetlenül hajtott fel az M7-es autópályára), hívják a 06 - 82 / 502-700-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címkék: szemtanú, keresik, baleset, kék hírek