A Nagyatádi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya kétrendbeli zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy berzencei lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis M. F. még tavaly december elsején egy berzencei lakóház előtt vasvillával a kezében azzal fenyegetett meg egy asszonyt, hogy megöli. Három nappal később pedig azzal fenyegetőzött, hogy kiszúrja a nő szemeit.

Érthető módon mindkét cselekmény komoly félelmet keltett az asszonyban, ezért indítványozta az elkövető felelősségre vonását.  A rendőrök az eljárás során a 64 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon engedték.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság a nyomozást most befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Címkék: zaklat, megöl, vasvilla, idős, kék hírek