A Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást folytat súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt egy gálosfai lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis a 33 éves férfi otthonukban - előzetes szóváltást követően - két alkalommal megütötte élettársát. A bántalmazás következtében a sértett - az elsődleges orvosi vizsgálat alapján - nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

O. I.-t az egyenruhások elfogták, előállították és - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

A Barcsi Rendőrkapitányság ugyanakkor garázdaság miatt folytat eljárást két szuloki lakos ellen.

A férfiak pénteken délután Szulokban, szintén előzetes szóváltást követően az utcán bántalmaztak egy fiatalembert: fején és hasán többször megütötték és megrúgták.

Ez a fiatalember nem sérült meg annyira, mint a Gálosfán bántalmazott nő, nála ugyanis "csak" nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket rögzítettek az elsődleges orvosi vizsgálat alapján.

Mivel a 34 éves és a 37 éves férfiak cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen, ezért az egyenruhások G. Gy-t és Cs. R-t garázdaság miatt vonták eljárás alá.

Címkék: testi sértés, garázdaság, élettárs, kék hírek