A Siófoki Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 39 éves helyi lakos ellen.

A mentőszolgálat munkatársai június 21-én délelőtt jelentek meg egy siófoki ingatlannál, mert onnan szülési fájdalmakkal küszködő asszonyról érkezett bejelentés.

A helyszínre érkező mentőápolót a lakóépület udvarán egy férfi trágár szavakkal illette, majd a lakóépületben a vállát hátulról két-három alkalommal meglökte.

A mentősök a helyszínen ellátták, és kórházba szállították a segítségre szoruló asszonyt, közben értesítették a rendőrséget.

Az egyenruhások a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható P. Frigyest még aznap este elfogták és előállították, majd - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

A zsaruk az eljárást a napokban befejezték és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Siófoki Járási Ügyészségnek.

Címkék: lökdös, erőszak, szül, mentő, Siófok, Balaton, kék hírek