Ahogy arról 2011-ben beszámoltunk, a plébános hajnali 5 órakor zörgésre és motoszkálásra ébredt. Azt hitte a sekrestyés érkezett. Ekkor látta meg, hogy ketten másznak be az ablakon. A fürdőszoba felé indult. Ekkor támadták meg. Az egyik támadón símaszk volt. Megkötözték a ruhaszárító kötéllel, a hajszárító zsinórjával, aztán zseblámpával ütötték a fejét és késsel megszúrták a mellét, a lábát.

A templom felújítására nyert pénzt követelték tőle. A 46 éves plébános az egyik misén ugyanis megemlítette, hogy 18 millió forintból szépül meg a templom. Végül 80 ezer forintot zsákmányoltak tőle. Elvették a mobiltelefonját is. Majd elmenekültek. Az atya ekkor segítséget kért. A helyi polgárőrség és a sekrestyés hívta a rendőrséget.


Fotók: SMRFK SajtószolgálatFotók: SMRFK SajtószolgálatFotók: SMRFK SajtószolgálatFotók: SMRFK SajtószolgálatFotók: SMRFK SajtószolgálatFotók: SMRFK Sajtószolgálat
Fotók: SMRFK Sajtószolgálat
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A nyomozás során gyanús lett a 36 éves komlói O. Lajos, aki akkor még Belgiumban tartózkodott. A Kaposvári Járásbíróság által kiadott nemzetközi elfogatóparancs miatt, a belga hatóságok letartóztatták a férfit és átadták a magyar hatóságoknak.

Az ügyben a Somogy Megyei Főügyészség a napokban vádat emelt: előzetes letartóztatásban levő vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást inditványoztak.

Címkék: mesztegnyő, vádemelés, plébánia, 2011, rablás, kék hírek