Az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a koruknál fogva hiszékenyebb és kiszolgáltatottabb fogyasztókat célzó árubemutatókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma. A pórul járt idősek szinte kivétel nélkül hasonló körülményekről számolnak be: egészségügyi vizsgálatra invitálják őket, majd egy viszonylag „súlyos” diagnózist közölnek, melyre megoldást kizárólag a többszázezer forint értékű bioptron lámpa vagy masszázsfotel megvásárlása jelenthet. Jellemző továbbá, hogy a 14 napos elállási jog fogyasztói érvényesítését különböző kifogásokra – leginkább a hiteligénylési folyamat megindítására – hivatkozva jogszerűtlenül megtagadják.

Míg korábban elsősorban szórólap útján invitálták az érdeklődőket a különböző – rendszerint utazással egybekötött – termékbemutatókra, úgy mostanára a személyre szóló meghívók, telefonos megkeresések és az utcai leszólítás vált meghatározóvá - írja közleményében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

A meghívásból azonban nem derül ki, hogy a végső cél a fogyasztók meggyőzése a több százezer forintért kínált termékek megvásárlásáról, ugyanis az árubemutatót szervező vállalkozások rendezvényeiket „egészségnapként”, „egészségügyi szűrővizsgálatként”, „teljes körű egészségmegőrző programként”, illetve „ingyenes állapotfelmérésként” (pl.: szív- és érrendszeri állapotfelmérés, vércukorszint mérés, testzsír mérés, írisz diagnosztika, thermokamerás diagnosztika) hirdetik meg.

Az elsőre egészségügyi vizsgálatnak tűnő árubemutatók - szinte kivétel nélkül - a magasabb árkategóriát képviselő termékek bemutatására fókuszálnak, amelyek többnyire hűtő-fűtő-légtisztító berendezések, vízszűrő, illetve -tisztító készülékek, továbbá infralámpák, masszázsfotelek, különböző mágnesterápiás eszközök, valamint edénykészletek. Ezen termékek betegséget gyógyító/megelőző tulajdonságait – a hatósági ellenőrzések tapasztalatai szerint – minden második esetben megtévesztő módon állítják.

Fontos jogszabályi változások

Idén több változás is történt a termékbemutatók jogi szabályozásában, hiszen a vállalkozásokat – a bemutatót megelőzően – a jegyző irányába bejelentési kötelezettség terheli; a koruk, hiszékenységük miatt kiszolgáltatott fogyasztókat érintő jogsértések esetén pedig a fogyasztóvédelmi hatóság kötelező bírságot szab ki.

Mindemellett szükséges kiemelni, hogy a fogyasztók és a vállalkozások közötti szerződések részletes szabályairól szóló 2014. június 13-án hatályba lépett 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet szerint a fogyasztó a termék átvételének napjától számított 14 napon belül – indoklás nélkül – elállási jog illeti meg.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben a bemutató helyszíne nem a cég szék-, illetve telephelye (és legtöbbször nem az), a fogyasztónak legkésőbb a termék átvételétől számított 14 napon belül jeleznie kell az elállási szándékot kifejező nyilatkozatát, melyet a vállalkozás köteles tudomásul venni, és a teljes vételár visszafizetni.
A jogszabály nem köti írásbeli alakhoz az elállást, de az utólagos bizonyítás érekében az írásbeli (tértivevényes) forma javasolt!

Az elállási jog határidőben történő gyakorlása nem tehető függővé semmilyen feltételtől, így ellentételezéseként nem köthető ki pl. kötbér, vételár-visszatartás vagy egyéb fizetési kötelezettség, és nem tagadható meg, arra hivatkozással, hogy a fogyasztó által igényelt hitel/kölcsön igénylési folyamat már elindult.

Címkék: bemutató, termék, csalás, kék hírek