22:30

A Pécsi utcában a közvilágítás adta meg magát a nagy szél miatt - írja egyik olvasónk.

Kóbor Gergő viszont készített egy timelapse videót a mai napról, ezt is ajánljuk figyelmetekbe:

Kutnyánszky Ernő videóján pedig azt nézhetjük végig, miként dolgoztak a tűzoltók a Tallián Gyula utcában:

20:38

Több fa is rádőlt a 7-es útra Balatonboglár belterületén, Somogy megyében, ezért az utat ötszáz méter hosszan lezárták. A településen belül terelőutat jelöltek ki.

19:55

Vasúti vezetékre szakadt rá Siófokon egy tizenöt méter magas fa egyik ága, majd kigyulladt. A MÁV szakemberei áramtalanítják az érintett vezetékszakaszt, ezt követően a siófoki hivatásos tűzoltókkal közösen kezdik meg a növény eltávolítását.

Fotó: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Fotó: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

19:33

Péntekre is marad a figyelmeztetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Somogy mellett, Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki a viharos szél miatt elsőfokú figyelmeztetést. Itt a legerősebb széllökések meghaladhatják az óránkénti 70 kilométeres erősséget.

A várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. 

A részletes előrejelzésért nézzék meg videónkat:

18:56

 Több Balaton parti ingatlant is elöntött a víz. A több mint 120 km/órás széllökések miatt ugyanis a Balaton kilépett a medréből. A tó környékén folyamatosan rakják a homokzsákokat, hogy megvédjék a házakat.

Balaton-parti összefoglalónkat is megnézhetik már:

18:37

A katasztrófavédők több mint 200 segélyhívást kaptak az elmúlt 24 óra alatt. A helyenként orkán erejű szél fákat csavart ki és ágakat szakított le. A kidőlt fák sok helyütt épületekre, utakra, sínekre, autókra és villamos vezetékekre zuhantak. Egyelőre megbecsülni sem tudják a károkat. Nézzék meg megyi összefoglalónkat:

18:35

Sem a Dráván, sem a Kaposon nem várható áradás a tartós esőzés miatt. Ugyanakkor déli határfolyónk mellékvizén, a Murán jelentős árhullám vonul le. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság csütörtöki jelentése szerint ugyanakkor a Balatonnál a viharos szél óriási hullámokat korbácsolt, amelyek továbbra is veszélyeztetik a déli part mélyebben fekvő területeit. Országszerte mintegy kétszáz kilométeren van árvízvédelmi készültség. 

17:53

Időjósunkkal, Szalinay Tiborral pedig körbenéztünk a Desedán. A viharos szél ott sem kegyelmezett az ágaknak. Tibor szerint nemsokára túl leszünk a nehezén:

Tiborunk ráadásul fényképezőt is ragadott délután és megnézte mi a helyzet a Berzsenyi parkban:


Fotó: Szalinay TiborFotó: Szalinay TiborFotó: Szalinay TiborFotó: Szalinay TiborFotó: Szalinay Tibor
Fotó: Szalinay Tibor
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

17:50

Olvasóink továbbra is nagyon aktívak. Mészáros Péter Kadarkúton örökített meg egy-két letört ágat:

null
null

A Komárom utcában pedig a lomtalanításra kitett szemetet fújta el a szél. A képeket ezúton is köszönjük Czelleng Szílviának:

null
null

17:14

Kaposvár önkormányzata és a megyei közútkezelő csütörtökön délutántól előreláthatólag 24 órára lezárta a Cseri utat az Amigo presszó és az Erdősor utca között a balesetveszély megelőzése érdekében. Az erős szél miatt ugyanis veszélyesek lehetnek az út menti nyárfák.

16.53

Olvasónktól úgy tudjuk, egy fa dőlt a kaposvári Tallián Gyula utcai gyógyszertárra, ami emiatt mára be is zárt. A fa eltávolításáig a tűzoltók lezárták az utca egy részét.

16.45

Fonyódon sem rózsás a helyzet. 

null

 

null

És Balatonboglár sem úszta meg a medréből kilépő Balatont.

null

Fotók: MTI

16:09

Kilvinger Gábor, a Szárszó TV munkatársa is küldött nekünk egy kis balatoni helyzetképet. Balatonszárszón is hatalmas hullámok áztatják a partot:

16:06

A katasztrófavédők fotóján a siófoki helyzetet láthatjuk. Ott sem csillapodik egyelőre a vihar:

null

14:08

A Németh István fasornál lévő Szent Imre Kollégium sarkára is rádőlt egy fa. A tűzoltók már a helyszínen darabolják.


Németh István fasorNémeth István fasorNémeth István fasorNémeth István fasorNémeth István fasor
Németh István fasor
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

14:02

A Fonyód TV felvételein pedig megnézhetjük, hogy mi a helyzet a Balatonnál. Homokzsákok és letört faágak mindenhol.

14.00

Yvette ellen kevés lesz az esernyő.
Yvette ellen kevés lesz az esernyő.

12.57

Az OMSZ hullámmagasság előrejelzése a következő órákra!

A Balaton keleti medencéjében, a 100-120 km/h erősségű orkán erejű szél hatására közel 1 méteres hullámok is lehetnek. A déli parton nagy területen várhatók 70-80 cm magas hullámok. Az elmúlt időszakban Balatonöszöd térségében 127 km/h erősségű széllökések is előfordultak.

Forrás: OMSZ
Forrás: OMSZ

Erősödik, egyre terebélyesedik felettünk a ciklon csapadékzónája.

A következő órákban a ciklon rácsavarja csapadékzónáját a Dunántúlra, így egyre többfelé kezdődik nálunk is esőzés. Bár kissé megkésve, de a délutáni óráktól már tartós, intenzív esőzés kezdődhet, amely a későbbiekben majd váltakozó intenzitással, de akár szombatig is kitarthat. Az északi szél továbbra is viharos, időnként orkán erejű lesz.

Megérkezik tehát a komolyabb eső is, amely újabb veszélyforrást jelenthet, hiszen az átázott talaj miatt könnyebben dőlhetnek majd ki a fák a nagy szélben!
Somogyban már vannak települések, ahol órák óta nincs áram. A következő 24 órában további áramkimaradásokra kell készülni!

A friss radarképen az erősödő csapadékrendszer látható. A csapadékrendszer mozgása északkelet-délnyugati. A ciklon a Dunántúl fölé tekeri csapadékzónáját. (piros nyíl)
A friss radarképen az erősödő csapadékrendszer látható. A csapadékrendszer mozgása északkelet-délnyugati. A ciklon a Dunántúl fölé tekeri csapadékzónáját. (piros nyíl)

12.41

A dél-balatoni vonalon szünetel a vasúti közlekedés, Székesfehérvárról egyelőre nem indítanak vonatokat abba az irányba - közölte a Mávinform csütörtök kora délután az MTI-vel.

Közleményük szerint a dél-balatoni vasútvonalon több szakaszon kidőlt, vagy megdőlt fák akadályozzák a vonatközlekedést. A MÁV azt javasolja, aki teheti, a Székesfehérvár-Siófok-Fonyód-Nagykanizsa-Murakeresztúr-Gyékényes vonalon ne tervezzen utazást.

Kifejtették: a legnagyobb gondot a dél-balatoni vasútvonalon okozza most a viharos erejű szél, több helyen zárlat van a felsővezetékben, kidőlt és veszélyesen megdőlt fák okoznak gondot, többek között Balatonboglárnál, Lepsénynél, Gyékényes és Murakeresztúr között, de a székesfehérvári elővárosi szakaszon is.

A Mávinform azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt hívják a Mávdirekt 06 40 49-49-49-es helyi tarifával hívható telefonszámát, tájékozódjanak a menetrendről és az aktuális helyzetről a MÁV, a MÁV-Start vagy a vonatinfó weboldalán (www.mav.huwww.mav-start.hu, vonatinfo.mav-start.hu).

 

 12.38

 További tűzoltókat vezényeltek a Balatonhoz

A barcsi, a nagyatádi, a marcali a siófoki és a kaposvári hivatásos tűzoltóságról összesen 30 hivatásos tűzoltót, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központból 50 hallgatót vezényeltek a Balaton-parti védekezéshez, a háborgó tó által veszélyeztetett területekre.

Az egységek valamennyi tűzoltóságról útba indultak a Balaton térségébe, ahol a part közeli épületek megóvásán a vízügyi szakemberek és a hivatásos erők irányításával az önkormányzatok, a Somogy Mentőcsoport, a Koppány-, a Berzsenyi-, a Vitorlás- és a Sió Mentőcsoportok és az önkéntes tűzoltók folyamatosan dolgoznak. Az ő munkájukat erősíti meg az átvezényelt egység. A védekező erők homokzsákokkal védik az ingatlanokat a víztől, a kritikus pontokon szivattyúkat üzemeltetnek.

A katasztrófavédelem az egységek átcsoportosítását és a szolgálatszervezést úgy hajtotta végre, hogy a megyében jelentkező tűzoltási és műszaki mentési feladatokat a tűzoltóságok továbbra is maradéktalanul el tudják látni.

Ma déltuán három órakor pedig Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója sajtótájékoztatót tart a viharos időjárás okozta károkról, illetve a helyzet kezeléséről Fonyódon.

12.04

A Táncsics Mihály Gimnáziumnál is kidőlt egy fa:

A Németh István fasorban pedig kollégiumra döntötte a fát a szél. Hamarosan jövünk róla videóval is.

null

11.55

A Balatonon már a kertekbe is betört a víz:

null

11.42

Olvasónk jelenti: Kaposváron, a Béke utcában, a Békevár imaháznál fa dőlt az ott parkoló autókra.

null

null

Fotók: Molnár József

11.35

Kadarkúton megbontotta a szél a speciális iskola tetőszerkezetét. Az ott tanuló diákokat egy közeli középiskolában helyezték el ideiglenesen. A kadarkúti önkormányzati tűzoltók vonultak a helyszínre.

11.29

Sorra dőlnek a fák a Cseri úton. Megmutatjuk, mit láttunk:

11.20

Fokozott figyelmet kért a katasztrófavédőktől Kaposvárra Szita Károly polgármester az itt lakók biztonsága érdekében. A szélvihar miatt a Városgondnokság emberei és a közterület-felügyelők is folyamatosan járják a város útjait és segítenek eltakarítani a lehullott faágakat, illetve jelzik a balesetveszélyt a tűzoltóságnak, katasztrófavédelemnek.

Másodfokú riasztás van érvényben az erős szél miatt Somogyban, így Kaposváron is. Rengeteg jelzés érkezik a katasztrófavédelemhez, városgondnoksághoz a vihar miatt, főként kidőlt fákat és leszakadt faágakat jelentenek be a lakók. Délelőttig a Cseri úton, Toponáron, a Kisfaludy és a Béke utcában okozott nagyobb kárt a szél. A kisebb faágak is balesetveszélyesek lehetnek, ezért a közterület-felügyelők és a városgondnokság emberei is folyamatosan járják Kaposvár útjait, és jelzik a szakembereknek a balesetveszélyes fákat, és segítenek a faágak eltakarításában is.

A meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint délutánra mérséklődik a szél, de addig is, ha veszélyhelyzetet észlelnek, hívják a 105-ös számot és figyeljék a katasztrófavédelem "VÉSZ" nevű internetes alkalmazását.

Korábban írtuk:

 

A Cseri úton is kemény a helyzet. Több hatalmas fa is az útra dőlt, és még további dőlésekre is számítani lehet.

Sajnos, a szélvihar és az esőzések ma sem kímélik meg Somogyot, úgyhogy egészen biztosan rengeteg munkájuk lesz a megyei katasztrófavédőknek.

Az alábbi két képet a Cukorgyár közben készítette egyik olvasónk.

A Balatonnál hat településen folyik védekezés - Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonbogláron, Fonyódon és Balatonfenyvesen. A tónál a civilek, önkéntes tűzoltók, a vízügy szakemberei, az önkéntes mentőszervezetek tagjai és a hivatásos állomány vesz részt a védekezésben. A Balaton teljes partszakaszán a hullám kicsapódások miatt 490 ingatlant mintegy 11 ezer homokzsákkal védenek az egységek. 2 telepített nagy teljesítményű, valamint 2 mobil szivattyú dolgozik folyamatosan.

A belvárost is megviselte Yvette előszele
A belvárost is megviselte Yvette előszele

A hivatásos tűzoltó egységeket az esetek többségében kidőlt fák és leszakadt faágak eltávolításához riasztották. 5 esetben légvezetékek károsodtak, 2 esetben vasúti felsővezetéket szakított le a vihar, illetve egy-egy esetben a vasúti pályát, épületet és személyautót rongáltak meg a kidőlt fák.

Jelenleg a Dél-Dunántúlon 2847 fogyasztó van áramellátás nélkül. A hibák elhárításán a szakemberek folyamatosan dolgoznak, az időjárási körülmények miatt helyenként ismétlődő hibák lépnek fel.
A készenléti szolgálatok által üzemeltetett segélyhívó számok a nap 24 órájában rendelkezésre állnak. Amennyiben bajba kerülnek, vagy tudomásuk van arról, hogy valakinek segítségre van szüksége, hívják az ismert 112-es (általános segélyhívó), illetve 107 –es (rendőrség) vagy 105-ös (katasztrófavédelem) segélyhívó számokat.

Címkék: yvette, tűzoltó, baleset, kék hírek