bakondi györgy


A tűzoltó altábornagy sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az állami meteorológiai szolgálat pontos előrejelzést adott a dél-dunántúli megyékben várható időjárásról, a hóesésben a szokásosnál sokkal kevesebben indultak útnak, a katasztrófavédelem okostelefonokra készült VÉSZ elnevezésű alkalmazását egy nap alatt 11 ezren töltötték le.

Bakondi György kitért arra, hogy a közútkezelő ezer emberrel és 800 munkagéppel dolgozott az utak járhatóságának biztosításán, ehhez 8 ezer tonna sót használt fel.

Hozzátette, hogy a hivatásos katasztrófavédelem mintegy 1900 szakemberrel, 687 járművel állt készenlétben, ebből mintegy félezer ember 198 technika eszközzel 234 beavatkozáson vett részt.

Megjegyezte: az érintett megyékben mintegy 3 ezer rendőr teljesített szolgálatot, a feladatellátást rajtuk kívül az önkéntes mentőszervezetek és karitatív szervezetek 200-200 tagja is segítette, a mentésekhez 100 polgári munkagépet vettek igénybe.

A katasztrófavédelmi főigazgató beszámolt arról, hogy egy ideig három Somogy megyei település, Csököly, Gige és Kiskorpád volt megközelíthetetlen közúton, de az utakat péntek estére sikerült megtisztítani.

A MÁV vonalain Somogyban és Zalában fakidőlések, továbbá elektromos vezetékek szakadása miatt előfordultak forgalmi zavarok, de senki sem maradt hosszabb ideig a veszteglő szerelvényeken.

Kossa György országos iparbiztonsági főfelügyelő azt mondta: az erőforrások összehangolásának és megfelelő használatának, valamint a szolgáltató cégekkel való együttműködésnek köszönhetően sikerült rövid idő alatt megoldani az időközben fellépő áram-, gáz-, és vízellátási, illetve a telekommunikációs gondokat.

Bakondi György arra hívta fel a figyelmet, hogy a hóhelyzetnek nincs vége, jelenleg Bács-Kiskun, Csongrád, Békés és Hajdú-Bihar megyében havazik. Szabolcsban a Dél-dunántúlhoz hasonlóan nagy hómennyiség várható, de a katasztrófavédelem erői készenlétben vannak és a lakosság tájékoztatása is folyamatos.

Címkék: bakondi, összegzés, györgy, katasztrófavédelem, somogy, kék hírek