Nekitolatott egy parkoló járműnek, majd meglépett a helyszínről egy nagybajomi férfi tegnap délelőtt. A rendőrök végül a saját lakásán fogták el a 36 éves sofőrt, akivel egyből megfújatták a szondát. Mivel a műszer elszíneződött, a piás férfitól vért vettek az ügyeleten, majd beszállították a kapitányságra. Ittassága miatt pedig elvették a jogsiját is.

Ittas sofőr

(A kép illusztráció)

Szintén a rendőrségen zárta napját egy nagyatádi férfi is tegnap éjszaka. Ő is alaposan felöntött a garatra, majd kocsiba pattant. A rendőröknek azonban feltűnt az úttesten kacsázó járgány, és leintették az 51 éves sofőrt, aki még a szondát sem volt képes megfújni. Az egyenruhások ezért elfogták és előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol légalkoholmérő készüléket próbáltak meg vele szemben alkalmazni, ezt pedig szintén nem tudta és nem is akarta megfújni. Az olcsó trükkel azonban nem úszta meg a lebukást, és az orvosi rendelőben kötött ki, ahol vér- és vizeletmintát is vettek tőle. Mivel ezzel bebizonyosodott ittassága, elbukta jogsiját is.

Címkék: elbukta, jogsi, sofőr, ellenőrzés, ittas, kék hírek