snit0436_01.avi_snapshot_00.37_[2013.12.21_11.31.31].jpg

Ma hallgatták ki Páva Zsolt lányát a Kaposvári Járásbíróságon. A fiatal eddig a külföldi tanulmányai miatt nem tudott megjelenni az előző tárgyalásokon. Most családtagjai gyűrűjében érkezett. A folyosón fekete garbóval takarta el az arcát, hogy ne tudjanak róla felvételt készíteni az operatőrök és a fotósok. Páva Zsolt haladt előtte, aki azonnal szóvá tette egy fotósnak, hogy engedélye nélkül miért készít róla képeket.

Ezután Ny. Zoltánt hozták bilincsbe verve a börtönőrök, aki szintén rászólt egy operatőrre, hogy ne filmezzen, mert beperli.

snit0446_01.avi_snapshot_00.11_[2013.12.21_11.34.51].jpg


A vádlottat és a sértettet egymás távollétében hallgatták meg. A bíróság egy és negyed órán keresztül vette fel Páva Zsolt lányának a vallomását, zárt ajtók mögött. Ezalatt Ny. Zoltánt az előállító helyiségben őrizték, a sajtót pedig kizárták a folyosóról. Úgy tudjuk: Páva Zsolt lánya akkor is az arca elé tette a garbót mikor kijött a tárgyalóteremből, mikor már nem volt ott a média.

Ítélet kora délután várható.

Mint arról korábban beszámoltunk: Páva Zsolt lánya egy egyetemi rendezvényen szórakozott a barátaival. Gyalog indult haza, ami, mint kiderült, rossz választás volt. Ny. Zoltán hajnalban a nyílt utcán támadta meg. A tárgyalási jegyzéket idézve: "A 23 éves vádlott 2013. április 5-ére virradó éjszaka Pécsen megtámadta a sértettet, őt durván bántalmazta annak érdekében, hogy közösüljön vele, közben a sértettől pénzt is vett el." 

A tárgyalás kezdetén a Kaposvári Törvényszék szóvivője úgy fogalmazott, hogy nehéz előre megítélni, hogy milyen ítélet várható az ügyben, ugyanis nem mindegy, hogy a régi, vagy az új BTK alapján hoz döntést a bíró.

A három csapás törvény értelmében, a támadó Ny. Zoltán akár életfogytiglani büntetést kaphat, már amennyiben jogerősen is elítélik Páva Zsolt lányának brutális megtámadásáért. A törvény kimondja: "az erőszakos bűnelkövetőt harmadik bűncselekménye után köteles a bíróság életfogytiglanra ítélni."

Címkék: páva, zsolt, lány, tárgyalás, polgármester, kék hírek