img_2294.jpg


A Kaposvári Törvényszék vádirata szerint a férfinak kifosztás, súlyos testi sértés, nemi erőszak és személy szabadság megsértése miatt kell felelnie. Van rá esély, hogy holnap akár megszülethet az elsőfokú ítélet is.

Mint arról korábban beszámoltunk: Páva Zsolt lánya egy egyetemi rendezvényen szórakozott a barátaival. Gyalog indult haza, ami, mint kiderült, rossz választás volt. Ny. Zoltán hajnalban a nyílt utcán támadta meg. A tárgyalási jegyzéket idézve: "A 23 éves vádlott 2013. április 5-ére virradó éjszaka Pécsen megtámadta a sértettet, őt durván bántalmazta annak érdekében, hogy közösüljön vele, közben a sértettől pénzt is vett el."

A tárgyalás kezdetén a Kaposvári Törvényszék szóvivője úgy fogalmazott, hogy nehéz előre megítélni, hogy milyen ítélet várható az ügyben, ugyanis nem mindegy, hogy a régi, vagy az új BTK alapján hoz döntést a bíró.

A három csapás törvény értelmében, a támadó Ny. Zoltán akár életfogytiglani büntetést kaphat, már amennyiben jogerősen is elítélik Páva Zsolt lányának brutális megtámadásáért. A törvény kimondja: "az erőszakos bűnelkövetőt harmadik bűncselekménye után köteles a bíróság életfogytiglanra ítélni."

Címkék: zsolt, páva, tárgyalás, lány, polgármester, kék hírek